bookpromosmall

Szellemi Forradalom Magunkért

3.500 Ft

Kategória:

Termékleírás

Szellemi forradalom MAGUNKÉRT

Írni arról, hogy a társadalmat robotok számára tervezték, és nem embereknek, beszélni az élet csodáiról, és​ a sötétségről, amely a fejletlen elmékből áradva beborítja a jövőnket – nem elég.

​T​eljesen igaz, hogy minden ad​ott ahhoz, hogy fantasztikus életet éljünk, és az is igaz, hogy a lehetőségek jelentős része csupán lehetőség maradt mindeddig. Felhívni a figyelmet a rosszra és rámutatni a jóra fontos, de kevés. Kicsit olyan ez, mint másokra várni, vagy másokra bízni, hogy elhozzák azt a jövőt, amiben élni szeretnénk.

Annyit írtunk, annyit beszéltünk, annyit álmodoztunk a lehetőségekről, hogy eljött az idő, hogy elkezd​j​ünk a valóságban is cselekedni.

A politika a közügyek elrendezésének művészete, vagy másképpen, a társadalom erőforrásainak menedzselése.

​Megalapítottunk​ egy politikai mozgalmat azzal a céllal, hogy új alternatívát fejlesszünk, és összefogjuk azokat, akik hajlandók ezért ​cselekedni.

A Magunkért Mozgalom alapítója és elnöke Weith Katalin, politológus és filmszakember, a Brooks Kiadó tulajdonosa, Duncan Shelley menedzsere. Ez a könyv a vele készített interjúk sorozata, melyek bemutatják politikusként és magánemberként, ​a ​politikai vízióját, világlátását, értékrendjét, eddigi életútját, céljait és terveit.

A Magunkért Mozgalom célja az, hogy a lehetőségek végtelen tárházából végre a jók, a bizalmat ébresztők és a jövőt építők kibontakozhassanak​.