Posted on

Paks is az összeesküvés elmélet része?

Mitől félünk, amikor az atomerőmű téma napirendre kerül? Van elég információnk az atomerőművek működéséről és meghibásodási esélyéről, vagy egyszerűen csak összerándul a gyomrunk és tiltakozunk, ha a paksi bővítés kerül szóba?

Néhány tény: 60 éve jött létre az első atomerőmű és azóta közel 500 működik a világban. Eddig 3 jelentősebb, közismert atomkatasztrófa történt az erőművek meghibásodása kapcsán ( Kizitim-tragédia Majakban 1957-ben, Csernobilban  1986-ban, Fukushimában 2011-ben). Ezek a katasztrófák évtizedekig kiható rombolást eredményeztek. Ennek ellenére elmondható, hogy az atomerőművek alapvetően biztonságosan működnek. Az előírások szerint egy erőműben 2000 azaz kétezer évente egyszer fordulhat elő katasztrófa. A katasztrófa adódhat tervezési vagy karbantartási hibából, a képzetlen személyzetből

A paksi atomerőmű 1969 – 1987 között épült és 1982-ben adták át.  2003. április 10-én súlyos baleset történt Pakson, amit gyorsan elhárítottak, és nem lett belőle katasztrófa. Ennyit tudunk a híradásokból és ezen kívül szinte semmit, az erőmű békésen működik több, mint harminc éve.

Az atomerőművek mellett és ellen szóló érvek ugyanolyan számban szerepelnek:

http://debrecenbar.com/2013/02/08/atomeromuvek-elonyok-hatranyok-lehetseges-nyersanyagok/

A lényeg, ami még mindig nem összeesküvés elmélet, hanem tény:

  • A fő problémát a radioaktív hulladék okozza, aminek az elhelyezése máig vitatott és erre valós megoldás nincs. A maghasadás során keletkező hulladék mérgező és rendkívül radioaktív, ami állandó és költséges kezelést és megfigyelést igényel a nukleáris hulladéllerakók területén, ahol 1-3 ezer évig tart, amíg a kimerült üzemanyag visszasüllyed a természetes uránérc radioaktivitásának szintjére. A veszélyes hulladékot hordókba zárják és elássák vagy a tengerbe dobják.
  • Magyarországon is van tároló, itt speciális módon, hordókba zárva elássák az atomerőmű veszélyes hulladékát. http://www.rhk.hu/letesitmenyeink/nrht/
  • Németországban 20 erőmű volt, 2011-ben a kormány úgy döntött, hogy 2022-ig bezárja mindet. Mostanra legalább hetet már bezártak
  •  2014. január 14-én Orbán és Putyin megállapodást írtak alá Paks bővítéséről, ennek költsége 3.300-3.600 milliárd forint, melynek 80 %-át 30 éves orosz hitelből fedeznék. A munkálatokat 2023-ra fejeznék be.

Összeesküvés elmélet, Paks:

Ha elolvassuk a fenti tény információkat, nagyon sok kérdés fogalmazódik meg bennünk:

1. Ki az az őrült, aki mindezek tudatában atomerőművet szeretne építeni?

2. Éppen most lett jelentősen olcsóbb az olaj, mondván, hogy túlkínálat van a piacon (érdekes, éppen most, hogy az orosz gazdaság bedönthetővé vált, hirtelen előkerült néhány millió hordó tartalék…)

3. Németország vajon miért állítja le az összes atomerőműve működését, miközben mi a föld alatti veszélyes atomhulladék-tárolók bővítésén dolgozunk?

Összeesküvés elmélet vagy válaszok:

Az összeesküvés elméletek ott kezdődnek, amikor nincsenek igazán válaszok, amikor a logikusnak tűnő felvetésekre ellentétesen reagál a politika, a gazdaság. Joggal feltételezzük, hogy valamilyen érdek, háttér szándék mozgatja ezeket a döntéseket, melyeket még csak nem is próbálnak megmagyarázni, hogy miért lenne jó az egyszerű állampolgárnak.

Mit tehetünk a kiszolgáltatott helyzetben?

1. Olyan országba költözünk, ahol nincs atomerőmű (pl. Németország)

2. Felkészülünk a katasztrófa helyzetre.

Duncan Shelley jó előérzeteiről és alapos helyzetelemzéséről híres író. A 2012-ben írt A pokol kézikönyve c. túlélő könyve még akkor íródott, amikor szó nem volt a paksi atomerőmű bővítéséről. A könyv szerzője esettanulmányként éppen egy atomkatasztrófa következményeiről és arra való felkészülésről ír. Soha nem aktuálisabb, mint napjainkban.

Ajánlott könyv: https://brookskiado.hu/termek/duncan-shelley-a-pokol-kezikonyve-i

Posted on

Az összeesküvés-elméletek igaznak bizonyulnak…

Egy friss tanulmány úgy találta, hogy az “összeesküvés-elmélet hívők”  valójában sokkal logikusabban gondolkodnak, mint a lakosság többi része.

Ha arra vetemedünk, hogy belenézünk a TV Híradóba, elborzadunk, és olyan érzésünk van, mintha nem is a valóságot látnánk. Kívül helyezkedünk az ott látható világon, pedig sokszor a közelünkben történnek az események. De vajon tényleg az a valóság, amit látunk, vagy a média manipulál? Hogy tudom ellenőrizni, hogy valóban az történik-e, amit a képernyőn látok, mondjuk Amerikában? Sehogy, hacsak nem hívom fel egy ott élő ismerősömet és kérdezem meg, hogy valóban annyian vannak-e az utcán, amennyit a TV mutat. És további egyre hihetetlenebb hírek…Tényleg fertőz az Ebola? Chipet fogunk kapni a bőrünk alá? Mi igaz és mi nem, hol kezdődik az összeesküvés-elmélet? Minél több a kérdés, annál több a bizonytalanság és a lehetőség a manipulálásra, félrevezetésre.

Néhány beigazolódott összeesküvés-elmélet:

A Mafia: ez a titkos bűnszervezet gyakorlatilag ismeretlen volt, amíg az 1960-as években Joe Valachi elsőként tárta fel a működő szervezett bűnözést a társadalom részeként. Ekkor vált bizonyítottá, hogy milyen mértékben működik a CIA, a politikusok és a legnagyobb vállalkozások ellenőrzése alatt a Mafia.

MKULTRA: A 1950-1970-ig, a CIA futtatott egy elme-kontroll projektet, melynek az volt a célja, hogy találjanak egy “igazság szérumot. A tesztalanyok  LSD-t és más drogokat kaptak, gyakran beleegyezésük nélkül, majd megkínozták őket.  

Tuskegee SzifiliszTanulmány: Az Egyesült Államok Közegészségügyi Szolgálata klinikai vizsgálatot végzett 400 szegény, afro-amerikai férfin. A szifiliszt közel 40 éven keresztül, 1932-1972-ig tesztelték. A vizsgálat során a férfiak hamis és néha veszélyes kezeléseket kaptak, miközben a megfelelő kezelést szándékosan visszatartották, hogy minél többet megtudjanak a betegségről. A vizsgálat végére közel 200 férfi halt meg a szifilisz vagy szövődményeinek következtében.

Összeesküvés-elméletek: honnan fogom megtudni az igazságot?

Ez nehéz kérdés. Hiszen mi az igazság? Van, aki azt mondja, az igazság szubjektív, más szerint, az igazság a színfalak mögött van, ahova kevesen látnak be.

Hol találsz fogódzót ebben a bizonytalan, manipulatív világban?

Csak magadban és a tudásodban!

Két dolgot tehetsz az összeesküvés-elméletekkel kapcsolatban:

 1. A homokba dugod a fejed és nem veszel tudomást semmiről, ami körülötted történik.
2. Begyűjtesz minél több információt és tapasztalataid szerint mérlegeled, értékeled azokat.

Összeesküvés-elmélet könyvek, filmek

Érdemes összeesküvés-elmélet könyveket, cikkeket olvasni, filmeket nézni, mert fejlesztik:

– a logikai képességed
– stratégiai gondolkodásod
– tudatosságod
– empátiád.

Önfejlesztés és az összeesküvés-elméletek

Hogyan érdemes hozzákezdeni az önfejlesztéshez felhasználva az összeesküvés-elméleteket?

Találj egy aktuális témát, amiről manapság beszélnek, mondhatni a “csapból is ez folyik”!

1. Nézz cikkeket, írásokat, filmeket a neten, melyek ebben a témakörben megjelentek!
2. A kapott információkat vesd össze a saját tapasztalataiddal!
3. Mérlegeld, hogy ebben a témában mennyire tudatosan cselekedtél, vagy egyszerűen követted a társadalmi, családi hagyományokat!
4. Gondold át, mit tennél, ha nem az eddigi, megszokott módon cselekednél!
5. Mérlegeld, melyik irány kedvezőbb számodra!
6. Dönts és cselekedj e szerint!
7. Oszd meg tapasztalataidat, felismeréseidet ismerőseiddel!

Ajánlott könyvek:

Duncan Shelley: Az elme gyilkosai

Duncan Shelley: Az Igazság Napja

A cikk bevezetőjében említett tanulmány ide kattintva érhető el.

Posted on

Az álmok valóra válnak

Los Angeles – American Film Market

los-angeles

Négy év kitartó munka eredményeként megérkeztem Hollywoodba, Duncan Shelley Az Elme gyilkosai és Paktum c. trilógiájával, hogy a könyvek megfilmesítéséről tárgyaljak:-) Csodás érzés itt lenni és büszkeséggel tölt el, hogy ilyen fantasztikus műveket képviselhetek, melyek komoly üzenetet hordoznak az emberiség számára. Mind a thriller könyvek, mind a sci-fi alkotások nagy érdeklődésre tartanak számot a filmvásáron.

Az American Film Market-en szerzett tapasztalatokról és élményekről hamarosan személyesen is beszámolok. Örömmel jelzem, hogy már nyomdai előkészítés alatt van Duncan Shelley legújabb könyve, a nagyon várt Amnézia II, így dedikálással egybe kötött találkozót tartunk. Pontos helyszín, időpont kb. 2 hét múlva:-)

Addig is:

Duncan Shelley: Amnézia II.

Posted on

A Globális Hadműveleti Szervezet

A Globális Hadműveleti Szervezet egy fiktív szervezet a Paktum-trilógiában. A Globális Hadműveleti Szervezet előfordul még a trilógiában „East North South West Operational Organization” és „ENSW/ORG” neveken.

A Globális Hadműveleti Szervezet egy katonai tömb, amely magába olvasztja az egykori NATO tagországokat, Oroszországot, Kínát, Izraelt, Iránt, Irakot, Szíriát, Japánt, Ausztráliát, Indiát, Pakisztánt, és még egy tucat országot. A Föld valamennyi fejlett haderejével rendelkező nemzete szövetségre lépett a Globális Hadműveleti Szervezet kötelékében. A Globális Hadműveleti Szervezet részletei…