HŰSÉGNYILATKOZAT

A hűségnyilatkozat nevű szerződéssel Magyarországon leginkább az internetszolgáltatóknál találkozhatunk. Ennek időtartama fél, egy vagy két év. Ha jól emlékszem, az elején csak két éves hűségnyilatkozatok voltak, azután lettek egy évesek is, a fél éves pedig viszonylag újdonság.

Ha a szerződésben foglalt idő lejárta előtt fel kívánjuk bontani a szerződésünket a szolgáltatónkkal, akkor szerződésbontási pénzt kell fizetnünk, ami néhány tízezer forinttól kezdődik.

De mi is ez a „hűségnyilatkozat” valójában?

Vizsgáljunk meg néhány tényt!

Amikor nekem szerződésem volt az Invitellel, a 4 megabites sávszélességért csupán párszáz forinttal kellett kevesebbet fizetnem, mint amennyibe a UPC-nél a 120 megabites került. Vagyis a 31-szer lassabb hozzáférésért fizettem gyakorlatilag ugyanannyit.

Ugyanekkor a Diginet 80 megabites internete közel feleannyiba került, mint az Invitelnél a 20-szor lassúbb hozzáférés.

Amikor nekem szerződésem volt a Vodafone-nal, a 8 gigabit adatforgalomért (ami nálam két hét alatt elmegy) ugyanannyit kellett fizetnem, mint amennyibe a Pannonnál a 45 gigabites került.

Kérdés, kicsit nyersen megfogalmazva: ki az az őrült, aki ne a jobbat választaná ugyannyiért vagy kevesebbért? A kérdés persze költői, hiszen nyilván senki.

Mi tehát a hűségnyilatkozat?

A szabad piaci verseny feltételeinek eltiprása. Hiszen a vállalat a saját ügyfeleit, a saját fogyasztóit bünteti meg, ha a konkurencia leelőzi. Fejlesztés helyett, versenyszellem helyett, mitőbb: a kihívásokat bátran fogadó, azokkal szembenéző magatartás helyett, az ügyfelek kényszerítésében látja az utat.

Igaz, sokan csinálják, bevett gyakorlat, mégis, van egy olyan gyanúm, hogy a hűségnyilatkozat nem igazán törvényes. Kétlem, hogy az lenne.

Etikai szempontból nézve pedig kifejezetten visszataszító.

Hozzászólások

Bence képe

Az még mind semmi! A UPC még

Az még mind semmi! A UPC még külön bünteti is azokat a régi ügyfeleit, akik nem hajlandóak a fejüket az igában tartani. Amint lejárt a hűségnyilatkozat ideje, már emelik is a havidíjat, és erről semmi értesítést nem küldenek. Sem előre, hogy esetleg hosszabbíthass, sem utólag, hogy most akkor már mehetsz, szabad vagy. Csak a megemelkedett összegből jöhet rá a T. Ügyfél, hogy eltelt az a néhány boldog hónap.

A Digi volt az első olyan szolgáltató, akik árban is mélyen a többiek alá ment, sávszélességben is jobbat nyújtott, és ezzel a hűségnyilatkozat dologgal sem próbálkozott. Lett is megrendelőjük szépen.

Hűségnyilatkozat még előfordul a mobil szolgáltatóknál, ahol azért valamit kapsz is cserébe - legtöbbször egy telefont, olcsóbban.

De a legkedvesebb ilyen szolgáltatás az autószervizek mobilitás garanciája. Évi pár ezer forintért meghosszabbíthatod a gyári garanciát, és ezért vállalják, hogy ha lerohad veled a verda, akkor ismét menetkésszé teszik, akár éjjel, akár hétvégén, és ha ez valahol messze történik, akkor fizetik a szállasodat, az esetleges szállítást, meg ilyenek. Mindössze azt kérik még, hogy a márkaszervizben cseréltesd az olajat, no meg azokat az alkatrészeket, amiknek csupán az árán látszik, hogy aranyból vannak. Az időszakos szerviz számlákkal itt is bőségesen kifizeted az autód vontatását, mire olyan öreg lesz, hogy ottmaradsz vele Földvár felé félúton.

kata képe

Hűség vagy rabság

Elgondolkodtató, hogy a mindenki számára pozitív értéket képviselő hűséget hogyan használják megtévesztő és manipulatív célokra. Hisz a hűség általában a biztonsággal, stabilitással párosul és az említett szolgáltatók ezen keresztül húzzák csőbe a kedves delikvenst, aki azt gondolja, hogy megpihenhet, hisz most már teljes kiszolgálásban lesz része és a kedvében fognak járni. Az első adandó alkalommal rájön, hogy a biztonság hálója rabul ejtette és nincs kiút vagy csak akkor, ha keményen megfizeti a szabadság árát. De a demokráciában választhatunk, hűségesek vagyunk vagy szabadok:-)

Hűség

Kedves Kata! Sajnos a hűség ma már nem mindenki számára pozitív érték. Mármint saját viselkedését illetően. Azért mástól bizonyára elvárják ők is... Kata, Te költő vagy! "a biztonság hálója rabul ejtette"! :)

kata képe

Hűség

Duncan, mit jelent az, hogy nem mindenkinek pozitív érték a hűség? Adj nekem lsz más nézőpontot ezzel kapcsolatban!

Nem mindenki látja erénynek

Kedves Kata, vannak, akik számára a hűség valami rossz dolog, és azt mondják, ez természetellenes. Ezzel ideológizálják a bűneiket. Nem hallottál még ilyenről? Irigyellek. :))

Digi

Hello Bence! Csak a közvetlen környezetemben két internet-előfizetés lemondás is volt (Vodafone és UPC) az elmúlt pár hónapban, azzal az indokkal, hogy "Van Diginet a házban". :) De tényleg ennyire egyszerű a helyzet. És tesztelted, hogy akár éjjel is azonnal a rendelkezésedre állnak, ha lerohadsz az úton?

kata képe

Telenor

Juhéjjj!! Képzeljétek, a Telenor hirdetésében az hangzik el, hogy "hűségakció nélkül" veheted igénybe kedvezményesen a szolgáltatást.

Hm, minden üzenetünk így érjen célba:-)

Üzenet

Ezt megbeszéltük!

shen képe

Sziasztok. Az vajon

Sziasztok. Az vajon törvényes-e, hogy ahol mi lakunk (pest megyei kis falu, alig 1500 lakossal) összesen kettő netszolgáltató van. Az egyiknél a legnagyobb elérhető sávszélesség harmincszor kisebb, mint ugyanennek a szolgáltatónak a közelben lévő Vácon, illetve Dunakeszin, ugyanazért a pénzért.

Csak ebben a két városban nem kettő hanem tizenkettő netszolgáltató van (kb) és nagyobb a konkurencia, több az előfizetők lehetősége, így nagyobb sávszélességet kínálnak, olcsóbban mint nálunk.

És tényleg. A Rubicomnál is megtapasztaltam, amit a UPC-ről írtatok, hogy a lejárt hűségnyilatkozatot a megemelkedő havidíjból vettem észre.