Merénylet készül

A hír: Az IRA bejelentette, hogy a jövőben gazdasági célpontokat is támadni fognak, bankárok és bankok lesznek a célpontjaik, és többek között merényleteket terveznek a londoni City-ben.
 
Ez volna a hír, ássunk a mélyére!
 
IRA, angol nevén: Provosional Irish Republic Army, azaz Ideiglenes Ír Köztársasági Hadsereg. Az 1969-ben alakult katonai szervezet célja, Írország és Észak-Írország egyesítése, és az Angliától való teljes politikai függetlenedés elérése. Azért "ideiglenes", mert a cél elérésekor megszűnik létezni. A szervezet fegyveres támadásokkal igyekszik felhívni magára a figyelmet, és elérni hangoztatott célját.
 
Az, hogy egy szervezet terrorszervezet-e, sokban függ az adott időszakban, adott területen érvényes definíciótól, és a híradás szerzőinek érzelmeitól, szándékaitól. A terrorizmus szó definíciója képlékenynek tűnik, de csupán csak azért, mert annyi rejtett cél fűződik hozzá.
 
A terrorizmus szervezet fegyveres harc a civil lakossággal szemben. Ez a terrorizmus és nem más. Egyedüli célja félelem ébresztése. A terrorszervezet egy olyan cég, amelynek félelem a terméke. Ha pedig van termék, kell legyen vásárlóközönség is, kell legyen piac, ahol árulják. És van is.
 
Amennyiben a szevezet fegyveres harc nem a civil lakosság ellen irányul, nem lehet szó terrorizmusról. Egy katonai alakulat, amely más katonai alakulatokkal csap össze, nem terrorszervezet. Egy bérgyilkos, akinek célpontja egy ország vezetője, nem terrorista.
 
Ha az IRA kizárólag katonai és politikai célpontokat támadna, nem lenne terrorszervezet. Ha ígéretéhez híven a jövőben gazdasági célpontokat is támadni fog, még mindig nem lenne terrorszervezet. De abban a pillanatban, hogy civil célpontokat választ, abban a pillanatban, hogy támadásainak rendszeresen vannak civil áldozatai, azonnal terrorszervezetté válik.
 
Nézzük az IRA hangoztatott célját: Írország és Észak-Írország egyesítése és a létrejött ország függetlenítése Angliától. Hogyan lehet elérni egy ilyen célt?
 
Fel kell kutatni azokat az embereket, akik döntéshozói jogkörrel rendelkeznek a két ország egyesítésében, illetve a politikai függetlenség elérésében, és meg kell győzni őket arról, hogy hozzák meg a szükséges döntéseket.
 
Hogyan lehet meggyőzni a döntéshozókat? Hatásosan fel kell nekik vázolni az új döntés következményeit, amely hasznos a számukra, mások számára, a közeljövőben és a távolabbi jövőben egyaránt. Ha ez nem hatja meg őket, az ilyenkor bevett eljárás a megvesztegetés, a fenyegetés, és a fizikai erőszak, és ebben a sorrendben.
 
A lényeg, hogy a fenti teljes folyamat a nyílvánosság kizárása mellett menne végbe, a színfalak mögötti világban, mert a döntéseket is ott hozzák.
 
Egyáltalán nem lennének nyílt fegyveres akciók, sajtóközlemények, tévériportok, megrázó fényképek kiégett autókról és szitává lőtt tetemekről. Azért nem, mert ezek nem eszközök a hangoztatott cél eléréséhez. Ezek nem vezetnek ahhoz, hogy a cél valóra váljon. Egyezerűen lehetetlen, hogy ilyen eszközökkel és ilyen módszerekkel egy ilyen célt el lehessen érni.
 
Nem a szerencsétlen járókelő, vagy sofőr, vagy biztonsági őr, vagy a parkban játszó gyerekek a döntéshozók a két Írország egyesítésében. Semmilyen befolyásuk nincs rá. Lényegtelen, hogy mennyire félnek, lényegtelen, hogy hányan halnak meg közülük, ez soha nem fogja egyesíteni a két országot. Nincs logikai kapcsolat az őket ért támadások és az egyesítés között.
 
Az igazi döntéshozókat nem érdekli, hogy mi történik, amíg rájuk nincs közvetlenül hatással. Ha egy támadásnak ők a célpontjaik, az roppantmód érdekelné őket. De őket nem támadják. Ez elgondolkodtató.
 
Milyen céllal látott napvilágot a fentebb ismertetett hír?
 
Nos, a válasz ismét a sorok közt bújik meg.
 
Ha az IRA tényleg a döntéshozókat, tényleg a felelősöket támadná, tagjai hősök lennének az egész világ szemében. De az eddigi gazdasági célpontok támadása kimerült az intézetekben vagy azok közelében végrehajtott robbantásokban.
 
Az IRA egy félelmet gyártó vállalat. Valaki félelemet akar venni. Félelmet, hogy azzal befolyást nyerjen. De milyen befolyást és kik felett? A nagy bankházak vezetői felett? Nem, őket az ilyen jellegű támadások nem érintenék. Kiket érintene? A bankok dolgozóit, a bankok ügyfeleit. Ők azonban nem döntéshozók. Miért érdemes őket támadni és fenyegetni?
 
A háttérben évtizedek óta folyik egy kiterjedt projekt, melynek célja az élet virtualizálása. Azt mondják, ez olyan kényelmes, biztonságos, és trendi. Azt nem mondják, hogy mennyire olcsó, és milyen fokú kiszolgáltatottságot jelent. Amikor a kommunikáció e-maileken keresztül folyik, rendkívül könnyű azt ellenőrízni, tetszés szerint manipulálni. A fizikai borítékok mindegyikét felnyitni, sziszifuszi munka. A tárolásuk, osztályozásuk, szállításuk infrastruktúrát igényel, emberek ezreit, és mérhetetlen költségeket.
 
A fenti hír egy újabb érv a pénzmozgás virtualizálására. Mert hiszen jobb, ha mindenki otthon marad, felmegy az internetre, és ott intézi el üzleti, pénzügyi tranzakcióit. Az biztonságos. Kényelmes, és trendi. A bankok veszélyesek. Az IRA bármikor robbanthat. Jobb, otthon maradni, és virtuálisan csinálni mindent.
 
Úgy az ellenőrzés is sokkal könnyebb.

Hozzászólások

Alex képe

Szia Andan! Azt hiszem, ez

Szia Andan!

Azt hiszem, ez egy nagyon is elfogadhato magyarazat. Gratulalok.