WikiLeaks és Julian Assange

A hír: Mostanság a média egyik elsőszámú témája a WikiLeaks nevű weboldal, és annak főszerkesztője, Julian Assange. A WikiLeaks egy úgynevezett „kiszivárogtató hírportál”, amely titkos, zárolt, bizalmas dokumentumokat tölt fel, és tesz elérhetővé olvasói számára. 2006-os alapítása óta több millió oldalnyi információt szivárogtatott ki, melyek némelyike széleskörű botrányt váltott ki. Nemrégiben igen komoly támadások érték az oldalt, Julian Assange ellen augusztusban körözést adtak ki többrendbeli nemi erőszak vádjával, és jelenleg egy londoni börtönben várja ítéletét.

Ennyi a hír, nézzünk a mélyére.

WikiLeaks, a kiszivárogtató hírportál. Mit is jelent ez? Azt jelenti, hogy valamely ország kormánya, hadserege, kémszervezete, rendőrsége, vagy valamely vállalat által titkosnak minősített; törvények által védett; időlegesen zárolt; vagy magánjellegű anyagokat hoz nyilvánosságra.

Titkos például egy haditechnikai fejlesztés dokumentációja, vagy egy katonai csapás stratégiai és taktikai terve. Zárolt például egy bírósági tárgyalás jegyzőkönyve, vagy egy nyomozás során feltárt információk, melyeket adott időre titkosítanak. Amikor valamit zárolnak, azt a szerződésben foglalt időszak lejárta előtt tilos feltárni, vagy arról bárkinek információt kiadni. Ez az időszak lehet egy-két év, ötven év, vagy hosszabb idő. Bizalmas jellegű adat például a telefonunkban található névlista, vagy a teljes elektronikus levelezésünk.

Ha átfutjuk a WikiLeaks elmúlt éveit, azt látjuk, hogy valamennyi kategóriát gyakorta kimerítette. Nyilvánosságra hozta titkos akciók részleteit, titkosított jegyzőkönyveket, magánszemélyek adatait, teljes levelezését, lakcímét, telefonszámát.

A WikiLeaks leleplezései folytán számtalan botrány rázta meg a világot:

Moszkva magyarázatot kért a NATO-tól, néhány napvilágra kerülő dokumentum miatt. Az afgán pénzügyminiszter mérges lett. Eric Besson francia miniszter követelte a WikiLeaks letiltását. Hillary Clinton több vezető politikustól is bocsánatot kért néhány kiszivárogtatott magánlevelezés miatt. Erdogan, török miniszterelnök becsületsértéssel vádolta az amerikai diplomatákat. Nicolas Sarkozy, francia elnök felelőtlenségnek nevezte a leleplezéseket. A Fehér Ház megtiltotta a szövetségi alkalmazottaknak az oldal látogatását. Az egyik magyar párt parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte. A NATO elítélte a WikiLeakst a kiszivárogtatásai által okozott veszély miatt. Hamid Karzai, afgán államfő viszonya megromlott a NATO-val, néhány bizalmas irat tartalma miatt. Tom Flanagan, a kanadai miniszterelnök tanácsadója szerint Assange-t meg kell ölni. Egy amerikai képviselő szerint a WikiLeaks terrorszervezet. Hugo Chavez, venezuelai elnök…

Na, álljunk csak meg! Mi történik? Mi ez az egész? Elnökök, miniszterek, Fehér Ház, NATO… Botrányok, sértődések, konfliktusok a WikiLeaks portálon megjelent anyagok miatt… Fenyegetőzés, jogászhadsereg, Interpol, kémtörvény, halálbüntetés, börtön…

Miért is mindez? Mert feltöltöttek valamit egy weboldalra?

A közhiedelemmel ellentétben az igazán fontos anyagokat elszeparált számítógépeken, elszeparált adattárolókon tárolják, amiket soha nem kötnek az internetre. A legmagasabb szinten a titkokat még csak nem is digitalizálják.

Csekély felszereltséggel és némi jártassággal bárki képes olyan dokumentumot összerakni, amely a képernyőn hitelesnek tűnik. Komolyabb háttérrel bárki képes olyan dokumentum létrehozására, amit a szakértők is valódinak mondanak, miután a kezükbe fogták és megvizsgálták. Egy dokumentumról csak abban az esetben lehet minden kétséget kizáróan megállapítani, hogy titkos, ha a rajta lévő kód alapján megtalálják az archívumban. De vajon ki az, aki keresheti?

Tehát a WikiLeaks információiról csak az tudhatja, hogy igazak, vagy hamisak, aki „kereshet az archívumban”. Rajta kívül senki.

Továbbmenve, még ha valóban titkos anyagok is lennének azok, amelyeket közzétesz a WikiLeaks, az korántsem bizonyítja, hogy igazak. A titkossá nyilvánításnak lehet stratégiai jelentősége, például olyan esetben, amikor valami épül, és még nem elég erős ahhoz, hogy elbírja a támadásokat. Ugyanakkor a titkosság súlyt ad az információnak, azt sugallja, hogy „ha ennyire védik, biztos igaz”. Nem, korántsem biztos.

Mi az, ami a szemünk előtt zajlik?

A módszer a következő: amennyiben rövid idő alatt akarunk bevezetni egy új tekintélyt, azt úgy érhetjük el, hogy a meglévő tekintélyek (személyek és pozíciók) fontosnak mondják az újat. Ez építi fel az új tekintélyt. És pontosan ez az, ami történik.

Ez az egész nemzetközi felháborodás, a felszíni világ leghatalmasabb alakjainak kirohanásai, egy kampány, amelynek célja, hogy felépítse a WikiLeaks szavahihetőségét. Nem a feltöltött anyagok váltják ki a hatást, hanem a reakció. Ez a reakció az, ami elhiteti az emberekkel, hogy amit a WikiLeaks állít, az igaz, az fontos, és anyagai tényleg valódi, titkos anyagok.

Ami jelenleg a világban folyik a WikiLeaks és Julian Assange körül, az a megalapozási stádium. Most épül fel az a státusz, mely szerint e két forrásnak hinni kell.

Természetesen mindennek van egy célja. Fel fog bukkanni egy lényegi információ valamikor, melyet a lakosságnak el kell hinnie. A teljes kampány erre fut ki. Egy információ, melyet EL KELL HINNI. Azért kell elhinni, mert a WikiLeaks a forrása.

Ez a lényegi információ még nem érkezett meg. Amikor betoppan, óriási hordereje lesz annak, hogy hitelt adnak neki.

Julian Assange a reklámarca ennek a kampánynak. Vele kapcsolatban ennyit érdemes megemlíteni.

És hogy kinek van mindehhez elegendő hatalma? Nos, ezen el lehet gondolkodni.

Hozzászólások

musaic képe

Mindenki eldöntheti,

Mindenki eldöntheti, érdemes-e elgondolkoznia azon, hogy ha tényleg letartóztatták, miért nincs róla egy fotó, videó, stb? (Egyetlen fotót közöltek, de az akármikor is készülhetett, már ha róla készült egyáltalán.) Ha a letartóztatás igaz lett volna, a hatalom a világ legutolsó újságíróját is odacsődíti. Ugyanígy természetesen a bírósági tárgyalásról sem láttuk egyetlen képkockát, hangfelvételt sem.

Andan - Assange

Érdekes vélemény. Nekem inkább a Julius Andan - Julian Assange párhuzam fogott meg.


Ebben az esetben nem azt találták ki, hogy a kényelmetlen személy náci, hanem nemi bünöző.


Másik lehetséges forgatókönyv: ez az eset jól jön eggyeseknek hogy esetleg az internetet is keményebben cenzúrázzák és kontrolálják hogy a jövőben hasonló eset ne forduljon elö. Egyelőre igazán fontos dokumentum nem került elő. Egy pár politikus egy kissé kellemetlen helyzetbe kerül, néhány bürökratát áthelyeznek eggyik osztályról, minisztériumból, követségből a másikba és minden megy tovább. De van egy ürügy a net elleni támadásra. Amint a szeptemberi eseményeket felhasználták ezt is ugyanúgy fel tudják használni. Az elöbbi esemény következményei, vagyis egy része ismert. És az emberek még örültek is neki.


"Hurrá, jó a demokráciának nevezett diktatúra, majd állambácsi, a rendörség, államvédelmi osztagok, teror-elháritók majd vigyáznak ránk. Ha valaki szólni merészel, az bizos hogy a roszfiuk oldalán áll." - biztos hogy ezt akarjuk? A karámban, ólban levö állatokra is nagyon vigyáz a gazda. Biztoságban vannak... , vagy mégsem?

FrankForesight képe

WikiLeaks

Briliáns eszmefuttatás! :) Bár nem vagyok róla meggyőződve, hogy nem szimplán lejárató kampányról van szó. Ez a nemi erőszak tipikusan gyenge sztori, amikor valakit félre akarnak állítani.

Alex képe

Köszönet a magyarázatért.

Köszönet a magyarázatért. Kiváncsi voltam, hogy hova fogsz kilyukadni, és nem csalódtam.